"Az ember életében csak ideiglenes kísérők vannak. Hosszabb-rövidebb ideig együtthaladók, vagy épp útkeresztező személyek, kikkel tényleg csak pillanatokig találkozunk. Még akkor is, ha azok a pillanatok örökre beleírják magunkat a zsigereinkbe. Aztán vannak olyanok, akik várhatóan sosem fognak eltűnni mellőlünk, mert egy fogadalom, egy életközösség, egy helyzet, egy szoros családi vagy baráti kapocs fűz velük össze. Majd egyik nap arra ébredsz, hogy már az sincs. Szertefoszlott - így vagy úgy. Ha sok időt töltöttél már itt a földön, akkor rájössz: senki nem fog téged végigkísérni teljesen utadon. S ennek tudatában leszel képes a melléd szegődőknek örülni.
Picit olyanok vagyunk, mint az ég félgömbjén az égitestek. Tegnap épp a Hold és a Jupiter randevúztak egymással. Bükkszentkereszten, ahol lakom abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a csillagok ragyogását nem nagyon homályosítja el semmi. A falu szélén, az erdő közelében minden fény tisztább és élesebb. Most is – ahogy kinézek a majdnem-teliholdas éjszakába, látom a sejtelmes, ezüstszínű árnyakat, hiszen a két tejes folt erősen szórja a hideg-havas éjszakába, ide, le, a fényeit . Készültem rá nagyon, tudás hiányában abban bíztam, ma megint láthatom ismerkedésük közelebbi fázisát, aztán csalódottan vettem tudomásul, hogy bizony ők már a búcsú állapotában világítanak ma odafenn. De tegnap azért ellőttem néhány fotót, ahogy a közeli Lőrinc-hegy mögül épphogynem kézenfogva sétáltak fel mennyei tánctermükre.
Örültem kettősüknek. Ma pedig elhessegetem a csalódottságomat távolodásuk láttán. Ha ők természetszerűleg veszik tudomásul rendelt útjukat, nekem is illik beletörődni. Így van ez minden útkísérőnkkel. Békével elfogadni az „együtt” és a „külön” állapotát – ez a titka a boldog életnek."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése