A töltődésről

"A napokban valaki azt írta, arra kíváncsi, hogy én mivel töltődöm. Ezen gondolkodtam pár napig, figyeltem, milyen válaszok érnek meg bennem.

Az biztos, hogy nincs egy szabály, rutin vagy recept. Tehát nem tudom azt mondani, hogy felkelek reggel, mindig ugyanabban az időben, elvégzek ezt meg azt, légzőgyakorlat, satöbbi. Ilyen rend nincs az életemben.

Ellenállás sincs. Hagyom, hogy az, ami van, legyen. Ez azt jelenti, hogy mindent, ami bennem van, hagyok lenni, a haragot, vagy felháborodást, dühöt vagy békétlenséget is. Ha egy adott helyzetre bennem a válasz a fentebbiek közül bármi, vagy bármi más, akkor bennem az a válasz. Azt hiszem, ez a maximum, amit tenni tudok, hogy vagyok, aki, ahogy egy régi versben írtam, "Gyermekbe zártan pár gramm égi fény".

Ez a vagyok, AKI, az, aki a jelenben VAN. Ha azt, ami van, teljesen átengedjük magunkon, elevenek vagyunk és erősek. Viszont ez nagyon kockázatos, hiszen lehet, hogy valakinek az, akik vagyunk, nagyon nem tetszik, nagyon szemet szúr. Felébredhetünk, hogy nincs egy barátunk sem. Hogy régi pártfogóink eltűnnek. Hogy mindenki hátat fordít nekünk. Sőt, ha nagyon belepiszkálunk a nagy egok, hatalmak és pénzek fortyogó üstjébe nagyon megégethetjük magunkat. Van, aki ebbe bele is hal, mert annyira nemkívánatos személlyé válik, hogy megölik. Ha valaki él, meghal. Van, aki nagyon erősen él, és emiatt gyorsabban hal meg. És még az is előfordul, hogy valaki nagyon óvatosan nagyon sokáig él. Szóval mindenféle van.

A jógában felfigyeltem egy érdekes tanításra azzal kapcsolatban, hogy mi az öt fő energiafecsérlés: a túl sok evés, a túl sok ivás (alkohol és ide tartozik minden drog is), a túl sok alvás, túl sok szex és túl sok beszéd. A lényeg a túl sokon van, de hogy az egészen pontosan mennyi, mindenki maga kell megtapasztalja. Ezzel a tanítással egyetértek, ha bármelyikből túl sok van, a természetes egyensúlyom felborul. Ilyenkor beáll egy ösztönös kiegyenlítési rendszer, egy tisztulás. Ha ez nem következik be, akkor a betegség áll be.

Most behozok ide egy hatodikat, csak most, mert úgy érzem, illik ide: túl erős védése az önmagamról kialakított imidzsemnek.

Ha ez van, iszonyú energiák folynak el. Mivel élet vagyok, és nem imidzs, az élet pedig szüntelen változó, elhaló-megújuló áramlás, emberfeletti erőfeszítést igényel akár csak ideig-óráig fenntartani azt.

Nos, ha nincs bennem ellenkezés az élettel szemben, akkor nem kell félnem, hogy a facebook bejegyzéseim miatt, vagy a viselkedésem miatt, vagy bármi más miatt vajon milyen állításvezetőnek, jógaoktatónak, coachnak, írónak, szülőnek, társnak, barátnak, gyereknek, stb fognak gondolni az emberek.

Ez számomra a szeretet egyik legmélyebb megnyilvánulási formája. Azzal, hogy igent mondok arra, aki a pillanatban vagyok, azt is, aki hozzám kapcsolódik, az életre hívom meg, hiszen ha kapcsolódni akar, akkor muszáj azt látnia, aki most vagyok, és búcsút vennie a fejében rólam kialakított képtől. Muszáj őszintének lennie. Mert lehet, hogy az a kép, ami rólam benne élt, nagyon szerethető, de az, aki most kiakad a modern gyarmatosításon és rabszolgatartáson, aki elmeséli, ami vele történt orvosokkal, tanügyisekkel, politikusokkal, akadémikusokkal, satöbbikkel való találkozásai során, aki, úgy tűnik, ezzel mintha maga alatt vágná a fát, úgyhogy nem is biztos, hogy jó biznisz lájkolgatni az írásait, mert a végén még a lájkolót is "leírják" vele együtt, a végén még ő is kisodródik oda, abba a bizonytalan létbe és kámpec a kapcsolatilag és társadalmilag jól felépített kis biztonságos életének, karrierének, imidzsének... lehet, hogy az most nem szerethető, sőt, egyenesen irritáló, kerülendő, veszélyes.

Tegnap éjjel egy nagyot beszélgettünk Pacoval. Nem szoktam sem nagyot beszélgetni telefonon, sem éjjel beszélgetni, mert éjjel általában alszom. De a tegnap éjjel így alakult. Egy órakor még egy pohár pálinkát is megittam. Ő meg egy pohár finom spanyol bort. Arról beszélgettünk, hogy végül is, a legtöbb, amit most tehetünk, az, hogy őszinték vagyunk. Van, amit ért az írásaimból, van, amit teljesen összevissza fordít a gép, így aztán van, hogy arról is beszélgetünk, amit éppen kiírtam a facebookra. Említettem a vitát, hogy nem vitatkozom, mert az is energiafecsérlés. Aztán hozzátettem, hogy nem keresem a konfliktust, de ha konfliktus van, akkor vállalom.

Minden zubbonytól nehéz megszabadulni, de a spirituális zubbonytól talán a legnehezebb. Talán, mert sokak számára ez tűnik az utolsó menedéknek. Annak a vágyott paradicsomi állapotnak, ahol mindig béke van, nincs konfliktus, nincs fájdalom, nincs változás. Ez a halál, pontosan. Számomra a spiritualitás ott kezdődik, amikor már spirituális zubbony sincs. Ott kezdődik, hogy teljesen kiszolgáltatottan, sebezhetően, védtelenül beleereszkedem a minden pillanatban általam és általad megnyilvánuló életbe. Nincs kiskapu, nincs langyos lábvíz, nincs számigálás és a jövőt bebiztosítani vágyás legkisebb szándéka. Szenvedélyes és ugyanakkor nyugodt jelenlét van. Igen, egyszerre mindkettő. Jézus mondja: "Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév. Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból." Így tehát ha a hegy ormának hűvös nyugalma árad belőlem, társaságomban kiszellőzhet a fejed, ha viszont éppen kitört a tűzhányó, felégethet benned mindent, aminek magad gondoltad. Mindez úgy történik, hogy sem egyik, sem másik nem vagyok, de nyugodtan lehet bennem mindkettő, ha éppen az van.

Visszatérek még az eredeti kérdésre, semmi különlegessel nem töltődöm, csak az élettel. Pont úgy, mint mindenki más. Van, hogy ez az élet friss, üde zöld, mint a Saratól kapott hunyadi saláták, van, hogy meditáció csend, pedig semmi szándék nincs bennem, csak ülök a madarak csicsergésében, van, hogy tisztaszívből munka van és olyan emberekkel is tudok dolgozni, akikkel soha nem gondoltam volna, ilyenkor egész nap hálahimnuszokat zengek, van, hogy valami annyira fáj, hogy sírok, van, hogy egész nap írok, van, hogy napokig nem írok semmit, viszont borozunk és beszélgetünk a szomszédokkal, van, hogy Márkussal tanulunk, egymástól, mindig egymástól, nagyon sokat játszunk, van, hogy csak szotyizunk és nézzük, ahogy játszik a macska, van, hogy összebújunk a kutyával, virágot ültetünk, lessük a rügyeket, reggeli szellő öleleget, miközben a lépcsőn kávézom és a szemem elé táruló Kolozsvárt nézem, van, hogy a soknál is többet olvasok, és mindazt, aki vagyok, megosztom, úgy, mint az októberi almafa a gyümölcsét. A gyümölcsöt megeheti az ember, az állat, elrothadhat, az a gyümölcsfának mindegy. Nem győzköd, hogy egyél a gyümölcséből, nem sértődik meg, ha nem eszel, nem adja el a portékáját, nem vitatkozik veled a gyümölcse ízéről, arról, hogy a szomszéd fának a gyümölcse az igazibb gyümölcs-e vagy az övé, egyszerűen csak van, és odaadja magát. Nem is tehet mást."

Gergely Edó