"mondd, hogyan ver a te szíved?
ott, a két vállad közé esve,
miközben meghalsz kicsit minden este,
mert gyönge vagy a szerelemhez.
én tudom, hogy ennek betege az ember,
és az, hogy reggel még mindig felkelsz,
önmagában egy csoda, és nem, nem kell
magyarázkodnod nekem soha.
mert jártam ott, mellkasom mélyén,
a legélesebb szakadékban. a reményfény
az alagút mélyén, nem volt sehol,
csak kietlen magány s bordasötét.
mert erő kell a szerelemhez, vad bizalom
a szörnyűséghez, a szívszaggató igazsághoz,
hogy azt csinál veled, amit akar,
és így ránt az életbe vissza.
elkéri minden hazugságod, védőfalad
és biztonságod, s az életbe veti szíved.
sebet üt lényed minden vértjén, és kíméletlen,
gyöngéd kertészként ültet beléd új magvakat."
Gergely Edó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése