„Láttam, hogyan történnek meg a csodák, mikor az emberek elmondják az igazat. De nem ám a „szép” igazságot. Nem is azt, ami tetszeni vagy vigaszt nyújtani akar. Hanem a vad igazat. A lángoló igazat. A kényelmetlen igazságot. Az átkozottat. Azt, amit félsz elmondani. A borzasztó igazságot magadról, amit azért rejtegetsz, hogy másokat megóvj. Vagy hogy nehogy „túl sok” legyél vele. Nehogy égő legyen és hátat fordítsanak neked. Azt az igazat, ami lehetővé tenné, hogy látszódj. Azt, ami legmélyebb érzéseid igazsága. Azt a dühöt, amit addig csiszolgattál, hogy megtanultad rejtegetni. A gátak végül leomlanak, hogy ez a „veszélyes” anyag feltörhessen a mélyből, a tudattalanodból. Már nem tudod visszatartani. A „jó fiú” vagy a kedves lány” szerepe felszívódik. Mint ahogy a tökéletesség is, és az is eltűnik, aki „mindig mindent értett”. Ezek csupán szerepek, és el fognak égni. Remegsz, ideges vagy, talán túl sem éled. De aztán mégis elmondod azt a rohadt igazat. Amitől , bár nem neked kellett volna, de te szégyellted magad. Ez nem valami elvont igazság. Na, nem. Nem is spirituális. És baromira nem olyan, ami köntörfalaz, csak hogy meg ne sértse a többieket. Ez, kérlek, zűrös és gyulladt és lompos emberi igazság. Provokatív, véres, szenvedélyes és húsba vágó. Láthatóvá válik nyers valóságod. De ugyanez az igazság az, amitől lüktet a vér az ereidben, és kinyitja a cellád kapuját. Láttam, hogyan tűnnek el krónikus depressziók és szorongások reggelre. Azt is láttam, ahogy mély traumák felszívódnak. Ahogy krónikus migrén és kimerültség, meg hátfájás és gyomorfájás eltűnik, és soha nem tér vissza. Persze, az igazság mellékhatásai nem mindig ilyen drámaiak. De gondolj csak a mérhetetlen mennyiségű energiára, mely ahhoz kellett, hogy elfojtsuk állati vadságunkat, hogy lezsibbasszuk tüzes természetünket, könnyeinket és félelmeinket – hogy hamis szerepet játszhassunk és „jónak” tűnhessünk. Gondolj a test feszültségére, és arra, mit okoz mindez az immunrendszernek – ha nem szabad megmutatni magad, magad teljességében. Kockáztass, és mondd el az igazad. Azt, amitől igenis függ a világ. Keress olyan embert – barátot, terapeutát, tanácsadót, és persze magadat -, akiknél biztonságban van az igazad. És engedd be őket. Engedd, hogy megtartsanak, amikor összetörsz. Hogy szeressenek, amikor sírsz, tombolsz, reszketsz, mikor széthullottál. Mondd el valakinek a te rohadt igazságodat – lehet, hogy csak a te éltedet menti meg, de lehet, hogy úgy kapcsol össze az emberiséggel, ahogy nem képzelted volna.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése