"Senkinek nem esik jól, ha rángatják, ráncigálják, akarata ellenére húzzák valahová. Ezért hagyok békén mindenkit, aki úgy érzi, már nem egy az utunk. Nem állok meg, megyek tovább. Néha egyedül, néha kettesben, néha csoportosan, vagy akár tömegesen. Da ha egyszer csak valaki másik irányba akar menni, nem fordulok vissza, megyek utána, próbálom rábeszélni arra, hogy az az út, amelyiken eddig mentünk együtt a jó út, mert én tudom. Fogalmam sincs. Csak azt érzem, nekem arra kell mennem, mert arra érzem az életet. De ami nekem élet, az a másiknak esetleg halál. Mert túl nehéz, túl unalmas, túl könnyű, túl intenzív, túl stb. Nem állok meg, nem várom, hátha meggondolja magát. Ha ez is történne és visszafordul, mire visszaérne, megutálnám, mert magamban hibáztatnám azért, hogy fenntartott az utamon. No meg jó gőgősre is híznék a nagy lámlámozástól. Mindenki szenvedne. Megyek tovább, bízva benne, ha még kell találkoznunk, fogunk. Addigra ki tudja, milyen utakat járunk be mindketten, és látjuk, végül mindketten ismét ugyanazon az úton járunk. Megmaradt méltósággal, egyenrangúan. Ha meg többé nem találkozunk, akkor marad az, ami volt, úgy, amilyen volt és amennyi volt. Megyek tovább, azzal, akivel. Egyszer magammal, máskor másokkal. Az út szélén, de gyakran még a közepén is, gyakran van virág."
Gergely Edó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése